Pár napja megvilágosodva úgy döntöttem, eljárunk ételosztásra az Ötvenhatosok terére. Amit hétközben megspórólunk ezzel, hétvégén elvigadjuk. Mondjuk húsos kajára. A gondolatot tett követte, szép napfényes időben vettünk részt az elsőn.

Nem voltunk sokan, bár az elején érkeztünk. Később azért jöttek még, a hátunk mögött többen álltak, mint előttünk.

2 főre kérjük mindketten. Nem kérdezik kinek, miért, hova. A szobatársaim között mindig van, aki éhes.

Meleg, finom és bőséges lencse. Nem kell sokat menni, vannak padok és asztalok, leültünk enni a festői tájban gyönyörködve. Mondom én, hogy szép az élet. Szeretek élni.

Hogy hol itt a madárszar? Tessék!

Ez a kabátom hátulja. A drogos öregasszonnyal (igazából csak gyógyszeres, de így jobban hangzik ) összekaptam tegnap valamin és 97 % -ra merem állítani, hogy a szobában a széken lévő kabátom nem ment el sétálni, amíg nem figyeltem és nem szaratta le magát madárkával. Főleg nem cipőtalp alakban. Drogos néni a hunyó szerintem. Nem is ez a lényeg. Ilyen kabátban menjek enni vagy ne menjek egyáltalán, de akkor a Papa is éhen marad. Az élet nagy kérdései. Még van 3 órám dönteni. Szerencsére.